Gergely Ferenc Barnabás

Az elhívást nem lehet semmissé tenni

“Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon” Jn 15,16.

2005. augusztus 1-től vagyok a gyülekezet kinevezett lelkipásztora feleségemmel együtt. Akkor 2 gyermekünk volt, Gyöngyösről költöztünk Váchartyánba, a gyülekezetnek parókiával is rendelkező falujába. Ha magamról kell beszélnem, szeretem megragadni az alkalmat, hogy Jézusról beszéljek, de legalább utaljak arra, hogy vele élek. Nem volt ez mindig így, nem kaptam keresztyén nevelést, Biblia nélkül nőttem fel, de ez nem volt akadály, hogy ne ismerhettem volna meg az Urat. Hiszen egyszer csak az Úr megragadott, elhívott és betöltötte az életemet.

Ez a szarvasi mezőgazdasági főiskolán történt. Egy értelmes, fiatal mérnökember került akkortájt a szarvasi gyülekezetbe lelkészként, és bejött az egyik ökonómia előadásra, körbeadott egy papírt és kérte, hogy iratkozzon fel, aki a Bibliáról, Istenről, keleti vallásokról, az élet értelméről szeretne beszélgetni, szívesen áll rendelkezésünkre. Nagyon megörültem, mert sokat gondolkodtam ezeken a nagy témákon, de képtelen voltam a keresztyén hit felé nyitni, ugyanis sok hiteltelen életű embert ismertem, akik vallásosnak mondták magukat, de sem boldogok nem voltak, sem nem láttam őket tisztáknak. Ellentétben velük, megismertem néhány szimpatikus embert, akik távol keleti vallásokkal foglalkoztak, és tisztáknak, boldogoknak tűntek. Inkább rájuk hallgattam. De emiatt az értelmes fiatal lelkész miatt megrökönyödtem: hát nem csak az öregek meg a papok (vagyis az akkori gondolkodásom szerint: életre nem valók…) foglalkoznak a bibliai dolgokkal??? Hetekig beszélgettünk, jártam hozzá másokkal együtt, míg végül egyedül maradtam a hétfő estéken. Mindig a Bibliából olvasott fel és magyarázta. Javasolta, hogy akiknek kétségeik vannak, kezdjék el olvasni valamelyik evangéliumot, és próbálják meg is tenni, amit megértettek. Én el is olvastam a Máté evangéliumát, ami nagyon tetszett. Persze nem sokat értettem belőle, de egyre szimpatikusabbá vált. Míg végül elérkeztünk a bűn kérdéséhez is. Voltak dolgok, melyek nyomták a lelkiismeretemet. Bizalommal tettem fel a kérdéseimet, és azt a választ kaptam, hogy van rá bocsánat, sőt kaphatok erőt is ahhoz, hogy engedelmes életet élhessek. De ehhez imádkoznom kellett. Az volt életem első imádsága. Akkor adtam át az életemet az Úrnak, onnantól kezdve élek az Úrral. Ő ragadott meg, Ő hívott el, és Ő adott küldetést is.

Nem azonnal, hanem évekkel később értettem meg, hogy a teológiára kell mennem. Addig egyházi szeretetotthonban dolgoztam Szarvason, és egy tanyaközponton éltem, időseket gondoztam. Bár évekig nem mozdultam, de az elhívást nem lehetett semmissé tenni, végül jelentkeztem a teológiára. Ott ismerkedtem meg későbbi feleségemmel, aki korábban tanítóként dolgozott, és ő is később ment a teológiára. Az erdőkertesi gyülekezetbe is az Úr hívásának engedve, sok imádság után jöttünk. Itt már vártak minket, szeretettel fogadtak, és sokan mellénk álltak, együtt vannak azóta is velünk a szolgálatokban, és építik Isten országát. Sőt, azt éljük át, hogy mások is jöttek, újak, akik akkor még nagyon távol voltak az Úrtól. Csak úgy lehet mindezt végezni, ha az ember szüntelenül az Úrra tekint, és vannak sokan olyanok, akik hajlandók megmozdulni Isten ügyéért. Sőt, ahogy telik az idő, nagyon izgalmas követni gyermekek, fiatalok életét, ahogy a Szentírás hatása alá engedik magukat, nagyon csodálatos látni, hogyan gyógyulnak meg életek, házasságok, hogyan találják meg emberek életük értelmét abban a hitben, amely az én életemet is vezérli. Áldott dolog másokkal együtt kilépni a vízre, hinni Jézus hívásának erejében és átélni, hogy Ő közöttünk van. Jól tudom, sőt együtt is sokszor átéltük már a gyülekezetben, hogy a Pásztor maga Jézus. “Dicsérjétek az Urat, mert jó, mert örökké tart a szeretete!” Zsolt 106,1