Lelkészi jelentés a 2025. évről
Az év utolsó napja lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk. Magánszemélyekként is és családokként is érdemes, és gyülekezeti közösségként is. Mindannyian hálát adhatunk: „Áldjad, lelkem az Urat, és el ne feledd, mennyi jót tett veled” olvassuk a 103. zsoltárban. Kell is, hogy olvassuk, mert a szívünk sajnos alapvetően nem hálás, és könnyebb az események, történések árnyoldalait észrevenni. Könnyebb keserűséget élni meg akkor is, ha az Úr áldásában járunk, és nehezebb meglátni, hogyan is van velünk az Úr. Mi mindannyian megtanultuk, hogy tervek szerint haladjon az életünk. Amíg az ember évszázadokon át az időjárás kitettségében élte életét, nagyon is érezte szükségét az imádságnak, az isteni gondviselésnek, és ha valami nem a tervei szerint alakult, akkor igyekezett alázattal kérni, és alázattal elfogadni a nehezeket is, amelyek voltak bőven. Mai korunkra – bár a kitettség nem változott, mégis – azt gondoljuk sokszor, hogy mi uraljuk az életünket. Étkezésünk, s így az életünk nem függ az időjárástól, akár esik, akár nem esik, akár szárazság van, akár belvizes időszak, a bevásárlóközpontokban bármikor bármit megvehetünk. Vagy ha nem, Kínából megrendelhetjük sokkal olcsóbban. Melyikünk küzd azzal, hogy pl. az utolsó fél hektár káposztát már nem tudta betakarítani a folyamatos esőzések miatt? Vagy melyikünk ne jutna kenyérhez, mert molyos vagy esetleg dohos lett az összes lisztje? Ezeket a gondokat mai társadalmunk maga mögött hagyta – gondolhatjuk. De azért mégsem egészen. A drágulás, a sokféle bizonytalanság, az egészségi kiszolgáltatottság, különféle allergiák és ételérzékenységek, daganatos és egyéb megbetegedések, sőt korunk specialitása, hogy az online tér nagyokos népvezetőire figyelve gyermekeinket nem a szüleik tanítgatják, nevelgetik, hanem megteszik helyettük mások, ismeretlenek, más kultúrákból is rájuk öntve a hasznos(?) tudnivalókat. Korábban többnyire felnőttek bódultsági függőségeiről beszéltünk, mára a legveszedelmesebb függőség, a „digitális kokain” a legkisebbek és legidősebbek drogja is egyszerre, amely befolyásolja mindannyiunk életét, és egyre inkább látható az a hatás, amely egy belső világba sodorja az embereket, így a gyülekezeti életet élni kívánó hívő embereket is. Mindezek egyszerre emlékeztetnek és figyelmeztetnek arra, hogy egyáltalán nem uraljuk, illetve egyáltalán nem mi uraljuk(!) az életünket. Kitettségünk területei ugyan valóban elmozdultak, de a lényeg nem változott: szükségünk van Isten áldására ahhoz, hogy megéljünk. De ha az Úr áldásban járat minket, akkor nem nézhetünk keserűen az élet dolgaira, hanem valóban észre kell vennünk Isten kinyilvánított szeretetét. Hiszen minden méltatlanságunk ellenére az Úr úgy döntött ebben az évben is, hogy nem vonja meg tőlünk áldásait, még akkor sem, ha nem kerestük Őt, nem mindig kerestük az Ő útjait, sőt ha egészen más utakra kívánkoztunk is. Van miért hálát adnunk szerető Urunk egész éves testi és lelki gondviselésére tekintve. Az persze elképzelhető, hogy nem a mi terveink szerint alakult az életünk, vagy szeretteink élete, de „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. Egy kicsivel sem lett gyengébb az Úr, az Ő hatalmas ereje továbbra is mellettünk áll, a karácsonyi örömhír, hogy „velünk az Isten”, továbbra is igaz. Lehet, hogy nekünk kell a mi saját terveinket igazítani Isten terveihez, és alázattal meglátni: Ő az, Aki kézben tartja ezt az egész világot, nem mi. Ő az, Akinek jelenléte bár nem látható, mégis sokszor és sokféleképpen mutatta meg, hogy az Ő szent tervei beteljesednek, semmi el nem marad belőlük. Sőt Ő az, Aki embereken keresztül, így időnként mirajtunk keresztül is munkálkodik, jelen van, vigasztal, bátorít, támogat.
Hogyan is történt ez a mi gyülekezetünk életében 2025-ben? Nézzünk vissza ma is, mi is együtt.
- Februárban sokadik alkalommal mentünk el idén is házaspárokkal közös programra, ahol a Házasság Hete programsorozat részeként a mi gyülekezetünk tagjai is részt vehettek kettesben egy kirándulással egybekötött feladatsoron, most egy könnyű sétával egybekötve, a solymári vár környéke volt a helyszín. Áprilisban pedig már 4. alkalommal utaztunk el házaspárjainkkal és néhány érdi házaspárral az érdi lelkészek kíséretében Vajtára a kastélyba, ahol egy hétvégére közösségben is lehettünk, és mindenki a társával sokat beszélgethetett. A cél az volt, hogy megerősödjünk az elköteleződésben Krisztus és a társunk felé. Mostanában minden évben megállapítjuk, hogy mindez nehéz. Nagyon nehéz a mai világban megélni a hűséget, a kitartást a társunk mellett. Sajnos óriási kísértések tolnák szét a házasságokat, szinte csoda, ha megmaradást is tapasztalunk. Mintha egy orkán erejű szélben kellene megőrizni egy gyertya lángját. Vajon meddig maradnak meg családjaink, és meddig adnak biztonságos bázist gyermekeinknek, akikből lehetnének a következő presbiterek, lelkészek, ifjúsági munkások, csoportvezetők, akik majd Isten ügyét fontosnak tartva továbbviszik az evangéliumot? Persze most még kicsik, de hamar megnőnek – vajon ép családokban? Vajon mekkora sérüléseket kell átélniük a családjaikban? Imádkoznunk kell a mai szülőkért, hogy tudják Isten akaratát megérteni és abban megerősödni, és ha együtt indultak el, hogy együtt, az Úrral hármasban legyen erejük továbbmenni, és ne a saját boldogulásukra tékozolni energiáikat, hanem keresni először Isten országát és igazságát, hogy az igazán fontos és szükséges dolgokat ráadásként tudják megélni. Áldásként. Végig egy életen át.
- 2025-ben összesen 5 nyári tábort szervezésében volt részünk. Sámuel ifitábort tartottunk az érdiekkel közösen június végén az erdélyi Lesi tónál, de közben már szerveztük az Angoltábort a templomunkban. Ezután Zánkán az országos Csillagponton vettek részt fiataljaink. A Gyerekhetet a mi templomunkban szerveztük meg fiatal segítőink nagy lelkesedésével, majd pedig a Gyülekezeti tábor zárta a nyarat Agárdon. Mindez megmutatta, hogy az Úrnak jó tervei vannak velünk, hiába a sokféle ellenerő, tapasztaljuk, éljük: azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa (1 Jn 3,8b). Hála az Úrnak! Hiszen ezen a nyáron is átéltük, hogy elindultak fiatalok is és felnőttek is Isten útján. Imádkozunk és reménykedünk, hogy tovább is tudnak majd haladni.
- Május végén láttuk vendégül most mi az erdélyi marosbogátiakat, akikkel 2006. óta vagyunk testvérgyülekezeti kapcsolatban. Áldott napokat tölthettünk el együtt akár a családokban, akár Budapesten, valamint Debrecenben, az Egységnapon is. Feltöltő szeretetkapcsolatok, kirándulás, esti beszélgetések jellemezték azt a néhány napot.
- Kárpátaljai testvéreink ebben az évben jöttek el hozzánk – végre – a világjárvány óta újra. 2018 óta nem tudtak eljönni. Nagyon reméltük és imádkoztunk is érte, hogy 2025-ben már érjen véget a háború. Azt látjuk, hogy ennek az ideje még nem jött el, de valami miatt annak eljött az ideje, hogy a megfogyatkozott, de ugyanolyan őszinte és lelkes tiszasalamoni csapat eljöjjön, ráadásul a lelkészével együtt. Nekik is és nekünk is nagy élmény volt az a hétvége, és jó volt Dunaszentgyörgyön részt venni egyházkerületünk rendezvényén, és felismerni, hogy nálunk az egyenruhás rendőrök jelenléte a közbiztonságot szolgálja, és nem menekülni kell előlük, nem fognak elvinni minket a frontra, hanem a jelenlétükben mi nyugodtan dicsérhetjük az Urat.
- Most is csak megemlítjük, de nagyon fontosnak tartjuk a rendszeres lelki építkezéseket: a házi csoportokat, a bibliaórákat, az ifiket (több csoportban is), a Kékkereszt bibliaórákat, a vasárnapi istentiszteletekhez kötődő gyermekmunkákat, a hittanórákat, a baba-mama köröket és egyéb korcsoportos bibliai foglalkozásokat, idősek közötti szolgálatokat. Ezek a rendszeres alkalmak megalapozzák a gyülekezet lelki életét, megértésekre segítik a csoporttagokat. Hála az Úrnak a vezetőkért, és azokért is, akik itt épültek és épülnek. Továbbá a konfirmáció, a pünkösdi gyülekezeti nap, a Reformáció Napja, a gyermekfoglalkozások (húsvéti és ádventi), a szentesti istentisztelet a sok-sok gyermekkel (több, mint 130-an voltak jelen csak a gyermekek), mind megerősítették a közösségünket. Évente kétszer el szoktunk gondolkodni, hogy vajon nem lett-e kicsi a templomunk, nem kell-e valahogy bővítésben gondolkodnunk. De egyelőre legyen ez imádságaink tárgya, mert az év nagy részében gyülekezetünket teljesen jól kiszolgálja ez a templom, amely mára egyházunk kevés korszerű református temploma közül az egyik.
- A Szőlőfürt Református Óvodában a legfontosabb kérdések végre nem építkezéssel voltak kapcsolatosak ebben az évben, hanem inkább a lelki épülés, az igei jelenlét, a misszió, a családok elérésének kérdései és emellett a nehéz helyzetet átélő házasságok, családok lelki és anyagi támogatása volt jelen az imádságainkban és a szolgálatokban. Minden évben megélünk olyan helyzeteket, amikor családok, személyek indulnak el az Úr útján, erősödnek meg a hitben. Hála az Úrnak, hogy intézményünk keretet, teret biztosított ehhez 2025-ben is. Imádkozzunk tovább azért, hogy minél mélyebben hassa át a családokat és az intézményt az Isten szeretetének az örömhíre. Imádkozzunk azért, hogy a munkatársak élete és szolgálata áldott eszköz lehessen az Úr kezében az evangélium felmutatására. Hadd folytatódjon neves és hitben segítő előadók meghívásának jó szokása, akik előttünk járnak és akiknek tanításait érdemes komolyan venni, követni.
- Az Errefel Alapítvány immár 3. éve működik, több pályázatot sikerült benyújtani idén is, a kuratórium tagjainak van dolga rendszeresen, bár eddig még pályázatban támogatást nem kaptunk, inkább adományokat magánszemélyektől és cégektől. Hála minden támogatásért az Úrnak! Reméljük, hogy hamarosan az eddigieken felül más feladatokra is ad majd lehetőséget az alapítvány. Azt is reméljük, hogy 2026-tól már alkalmassá válik arra, amiért elsősorban létrehoztuk: az adó 1%-okat tudja majd gyűjteni, és ezzel közvetlenül is tudja majd támogatni a gyülekezetünkben és az óvodában zajló missziói feladatokat.
Népmozgalmi adataink. 2025-ben 18-szor kellett ravatal mellett megállnunk. Az előző évek adatait nézve kicsit többször. Mert előtte ez a szám 10, előtte 16, 14, 22 (2022-ben) 11, 11 temetést tartottunk, vagyis az adatok – a 2022-es dupla temetésszám mellett – nagyjából stagnálást mutatnak, átlagosan 12-14 temetést tartunk évente. Ennél ebben az évben több volt némileg (18). Minden egyes esetben nagyon nehéz a végleges búcsúzás, főleg, ha valaki nem az emberi életidő vége felé távozik, hanem fiatalabban. Az tud vigasztalást találni, aki hisz az Egyetlen Vigasztalásban, hogy életünkben és halálunkban, testestől, lelkestől nem a magunkéi vagyunk, hanem Megváltónké, Jézus Krisztusé. És az kap erőt, aki hiszi és éli a karácsonyi evangéliumot az évben végig: „velünk az Isten”, és mi is Ővele.
2025-ben 2 házasságkötés történt a gyülekezetünkben, előtte is 2 volt, előtte 3, 3, előtte 4 esküvő volt, és ez azt jelenti, hogy gyülekezetünkben az esküvők száma nem nagy, sőt kifejezetten kevés. Azt a következtetést azért levonhatjuk, ismerve a társadalmi változásokat is, hogy manapság már kevesen kötnek házasságot, és ez sajnos a keresztyénekre, a gyülekezetünkben megkeresztelt, itt konfirmált, itt felnövő fiatalokra is hatással van. Vagyis egyre kevesebben tudják megélni, amit a Biblia mond, inkább az Istenre nem figyelő világ szokásai vannak nagyobb hatással az egyházra, mint a hívő emberek lennének hatással a világra. Imádkoznunk kell, és elköteleződnünk, hogy ez változzon, formálódjon olyanná, amely Istennek kedves.
2025-ben 17 személyt kereszteltünk meg, előtte 11-et, előtte 12-t, azelőtt pedig 22 személyt, előtte 14 személyt (gyermekeket is és felnőtteket is). Ebből húzhatunk egy körülbelüli átlagot, amely azt mutatja, hogy 13-15 az átlagos éves keresztelés, és van egy-egy kiugró év is. 2025 inkább a nagyobb létszámú keresztelés évei közé tartozott.
2025-ben 14 fő konfirmált. 9 fiatal, és 5 felnőttkorú. A fiatalok közül 6 fiú és 3 lány, a felnőttek közül pedig 4 férfi és 1 nőtestvér. Gyülekezetünkben nem ritka, hogy 15 fő körüli a konfirmációi létszám, és alig van olyan év, mikor nincsen felnőtt konfirmáló. Jól mutatja ez, hogy az Úr hogyan munkálkodik, és nem mindenkinek jön el fiatalkorban a megfelelő idő a hit megvallására, de nekünk kell nyitottnak lennünk, hogy az érkezőket, érdeklődőket megfelelő szeretettel és információval tudjuk fogadni. Ha ők az Urat keresik, akkor hadd találják meg gyülekezetünkben. Idén konfirmált felnőtt testvéreink együtt is maradtak, egy péntek esti csoportot alkotva.
Anyagi dolgainkról mint mindig, így ebben az évben is azt mondhatjuk el, hogy Urunk gondviselő kegyelme tartott meg, és tart folyamatosan minket. Sokan hordozták gyülekezetünk ügyeit rendszeres adományaikkal, sőt olykor-olykor nagyobb összegekkel is – hála legyen ezért is az Úrnak! Egyre többen fejezik ki hálájukat Urunknak úgy, hogy az anyagi bevételeik tizedét felajánlják Isten dicsőségére, mint Mózes idejében a Szent Sátor építésekor, mint Dávid király népe a templom építésére készülve, mint ahogyan útmutatás és szabály volt ez az ószövetség idejében. És bár mi már az Újszövetség korában vagyunk, de ezzel is megéljük, hogy mindenünket az Úrtól kapjuk, és Őneki adjuk vissza.
Ne felejtsük el, hogy anyagi forrásaink, lelki és bármiféle tartalékaink az Úrban vannak. Mi keressük továbbra is ezt az egyetlen vigasztalást, egyetlen erőforrást, aki miértünk jött, miértünk adatott, hogy megkeresse, és megtartsa az elveszettet (Lk 19,10). Azért, hogy ha élünk, ameddig élünk, mi az Úrnak éljünk. (Róma 14,8). Mert nekünk is vannak terveink, amelyek lehetnek jó tervek, sőt nagyon jó tervek, de higgyük el, hogy az Úr jó terve fog bekövetkezni. Higgyük el, hogy az Úr áldott terveibe mi is bele tudunk illeszkedni. Ha ebből valami megtörténhetett, áldott legyen az Úr neve. Ha ebből még valami megtörténhet, áldott legyen az Úr neve! Vagyis, ahogy a régiek mondták:
S.N.D.B – Sit Nomen Domini Benedictum! Áldott legyen az Úr neve!